Visszér és oszteopátia. Rakovits Viktor gyógymasszőr, csontkovács
Sportolóból lettem gyógymasszőr ben születtem Budapesten, és általános illetve középiskolai tanulmányaimat visszér és oszteopátia Budapesten végeztem.
Masszázsterápia + IMT Lágy Csontkovácsolás
Fiatalabb koromban sokat sportoltam. Az első masszázzsal kapcsolatos élményeimet is sportolói pályafutásom során szereztem.

Kenus versenyzőként a versenyszámok előtt bemelegítő masszázst végeztünk egymáson, melynek jótékony hatását már ekkor sikerült megtapasztalnom. Természetesen mozdulataink részben ösztönösek, részben pedig a profiktól ellesettek voltak, de még így is nagyon hasznosnak bizonyultak. Azt, hogy a lélek és test egyensúlyának felborulása milyen komoly gondokat képes okozni, sajnos jómagam is megtapasztaltam.

Gyógyításomat részben orvosok, részben természetgyógyászok végezték. Ez idő alatt rájöttem arra, hogy az egyik legnagyszerűbb dolog az, ha visszakapjuk az egészségünket, és gyógyítóként is az a legfelemelőbb, amikor valakinek segíteni tudunk a felépülésben.
Gyógymasszőr től A gyógymaszőr iskolát ben végeztem el ami nagyszerű anatómiai és klinikai alapot adott a további tanfolyamokhoz. Rohanó életünkben egyre kevesebb időt tudunk fordítani önmagunkra.
Rakovits Viktor gyógymasszőr, csontkovács
Kezeléseimmel a mozgásszegény életmód, munkahelyi ártalmak vagy sportsérülések okozta mozgásszervi panaszokat igyekszem megszüntetni vagy enyhíteni, többnyire sikerrel. Különböző technikákat, terápiás eljárásokat sajátítottam el, melyeket a kezelések során külön vagy elegyítve alkalmazom.
A kezeléseknél kiemelt hangsúlyt helyezek a gerincre és a gerinc környéki izomzatra, mivel ezek okozzák a legtöbb problémát, melyek nemcsak az érintett területen jelentkezhetnek, hanem gyakorlatilag a test bármely részén. Az általam leggyakrabban használt terápiás eljárások Kinesio tape Egy rugalmas, 5 cm széles szalag, melyet a fájdalmas területre, illetve a környékére ragasztva és ezzel szabadabbá téve a vér, illetve nyirokkeringést megnöveljük.
Gyakori megbetegedések
A kezelt terület szöveti regenerációját felgyorsítva segítjük ezzel a gyógyulási folyamatokat. Dorn terápia Egy ősi német gyógyító eljárás, mellyel a vendég aktív közreműködésével közösen próbáljuk visszaállítani a test szimmetriáját a Dorn-Breuss féle gerinckiegyenlítő és porckorongmasszázs speciális fogásait felhasználva.
AORT Autonóm Oszteopátiás Repoziciós Technika Az AORT továbbfejlesztett változata az oszteopátiában már több mint éve használt strain- counterstrain technikának, és lényege,hogy a terapeuta a kezeléseknél addig pozicionálja az adott testrészeket, amíg szinte teljesen fájdalommentes állapotban tudja azt kezelni. Flossing A flossing egy kompressziós terápia, melyben egy gumiszalagot tekerünk a sérült területre, és azt néhány percig fent hagyjuk.

Levételkor az adott területre hirtelen tóduló nagy mennyiségű friss vér miatt a pangó területek vérellátása javul, és ezáltal a sérült szövetek oxigén és tápanyagellátása is nő, így felgyorsul a szöveti regeneráció. Leginkább végtagokon lehet alkalmazni. Trigger pont terápia A trigger pont vagy teljes nevén myofascialis trigger pont kialakulhat az izom illetve az azt körülvevő kötőszövetben fascia egyaránt. Sok esetben igen komoly mozgásszervi fájdalmakat képes okozni, melyek néha nem lokálisak, hanem kisugárzóak.
Kialakulásuk többrétű lehet.
Kranioszakrális terápia: öngygyógyítás "fejmasszázzsal"
Kialakulhat a túlzott izomhasználattól a túlnyujtáson keresztül a mozgáshiány vagy a nem megfelelő étkezés következményeként is. A triggerpontokat ujjal vagy valamilyen speciális eszközzel tudjuk kioldani, és optimális esetben viszonylag rövid idő alatt megszüntetni, vagy visszér és oszteopátia is passzívvá tenni. Szeretettel látok minden gyógyulni vágyót és természetesen azokat is, akik csak ellazulni vagy felfrissülni szeretnének.
Várom Önt is. Eljön hozzám fájdalma csökkenéséért, ellazulásáért, felfrissüléséért? Eljön hozzám a Harmónia Centrumba gyógyulásáért? Visszaadhatom az Ön egészségét is?