Visszér egy 12 éves lánynál
Alultápláltságot jelent.

Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat! A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.
Visszértágulat a lábadon? Így enyhítsd a tüneteket!
Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat! Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

A legtöbb lány számára ugyanis ilyenkor válik először hangsúlyossá az, hogy milyen is ő maga másokhoz képest, illetve hogyan tudja megtalálni a saját helyét. Egy fejlődő, folyamatos változásban lévő szervezet igényei azonban még egy kicsit mások, mint egy felnőttéi, éppen ezért nagyon fontos, hogy ne egy felnőtteknek készült étrend legyen az alap.

A tinédzserek esetében ugyanis a következők is igen fontosak. Fogyókúra tiniknek A gyerekkori táplálkozási szokások megvetik az alapjait annak, miként fog valaki felnőttként viszonyulni az ételekhez.
Meg kell védeni visszér egy 12 éves lánynál bajai tudósítót! Amióta dagadtak az erek a lábamon, csak az egyik, a bal lábamon, azon túl, hogy rengetegszer jártam orvosnál, de az orvossal csak egyetlenegyszer, a legutolsó látogatáskor találkoztam, mert a rendelőbe hol túl korán, hol túl későn kerestem az orvost, aki hol ott volt, hol nem volt ott, szóval, amióta az a kellemetlenkedő gondolat kísérte hétköznapjaimat, hogy többé nem egy testbe szorult szellem, hanem egy szellemet cipelő test vagyok — illetve azt gondoltam, megértettem, miért mondták nekem öreg barátaim a kocsma teraszán, hogy soha ne öregedjetek meg, gyerekek, és miért nem azt mondták, ami az igazság: a fiatalkor attól rettenetes, hogy hajszolja a fájdalmat, az öregkor meg attól, hogy menekül előle, azóta egészen más szemmel járok, nem túlságosan meglepő módon az utcán egészen mást figyelek, mégpedig a lábakat, mégpedig a lábakon látható vagy nem látható ereket, különösképpen a férfiak lábát, tehát elmondható rólam, hogy új érdeklődési köröm lett: a lábak. Elöljáróban fontos hangsúlyoznom, hogy nagyon sokféle láb van, ugyanakkor — és talán ez sem meglepő — minden lábban van valami közös, minden láb ugyanolyan, minden vádli megfigyelése során látható, kivehető és tapasztalható szőr, izom, bőr, csont, és hasonló közhelyek. Egy embert nem a lába különböztet meg a másiktól, bár kétségtelen, nem egy híres embert ismerünk, akinek boldogulásában jelentős szerepet játszott a lába, nekem elsőre István, a postásunk jut eszembe, akit az elmúlt húsz évben még egyszer sem láttam ülni, ő nagyon is jól tudhatja, mennyire fontos a láb, biztos vagyok abban, hogy nézegeti is mások lábát, ha nem is olyan alaposan, mint én. Emlékszem, egyszer udvaroltam egy lánynak, aki fekete Suzukival járt, és idővel feltűnt, hogy Budapesten rengeteg fekete Suzuki közlekedik, szinte kizárólag fekete Suzukik járták azokban a napokban az utcákat, de aztán a rajongásom elmúlt, és az utcákról ezzel egy időben eltűntek a fekete Suzukik is.
Ezek a jó vagy rossz szokások pedig tinédzserkorban szilárdulnak meg, ami azt jelenti, ilyenkor még nem késő rajtuk változtatni. A megoldás azonban nem a radikális megoldásokban - például a divatos fogyókúrás étrendekben vagy a túlhajtós edzésprogramokban - rejlik. Ilyenkor még adott a lehetőség, hogy az egészséges szokásokkal jelentős eredmények szülessenek.
A legtöbb fogamzásgátlási módszer nyugodtan alkalmazható szoptatás alatt. Néhány hormonális módszer azonban ártalmas lehet az ú
Ennek ellenére nagyon sokan próbálnak olyan veszélyes, egészségtelen módszerekkel fogyni, mint az étkezések kihagyása, mások fontos tápanyagokat tartalmazó ételcsoportokat iktatnak ki, sőt, akadnak olyanok is, akik egyetlen élelmiszerre, ételfajtára korlátozzák a fogyasztásukat.
Ez mind nagyon veszélyes ebben az időszakban, hiszen nemcsak legyengíti a szervezetet, de a táplálkozási betegségek kialakulását is támogatja.
