Hogyan lehet visszafejteni az ecetet a lábadra

Eredetileg — nagyjából nyolc éve — úgy terveztem, hogy ez a mesékkel és képzelődésekkel teli könyv olyan novelláskötet lesz, amelynek a címe Az embereknek tudniuk kellene, hogy ki vagyunk, és azt is, hogy itt jártunk, mégpedig a Little Nemo képregény egyik sora után amelynek gyönyörű színes reprodukciója immár megtalálható Art Spiegelmen In the Sadow of No Towers könyvébenés amelynek minden történetében egy-egy agyafúrt, megbízhatatlan narrátor meséli el az életét, azt, hogy ki ő, és azt, hogy egyszer valaha ő visszér, miért fájnak a lábak itt járt.

Tucatnyi ember, tucatnyi történet. Ez volt az ötlet; aztán jött a valóság és belerondított, mert ahogy elkezdtem írni a történeteket, egyesek szófogadóan felöltötték azt a formát, amit szántam neki, egyes szám első személyben szólaltak meg és valaki életéről szóltak, mások azonban erre egyszerűen nem voltak hajlandók.

Az egyikkel addig nem mentem semmire, míg a szereplőket el nem neveztem az év hónapjairól, egy másik pedig addig-addig nyűglődött az identitásával, hogy kénytelen voltam harmadik személyben beszéltetni. Végül aztán elkezdtem összegyűjteni a kötet anyagát, és törtem a fejem, hogy milyen címet adjak neki most, hogy a régi már nem stimmelt.

Pompás címnek találtam egy novelláskötethez.

Végül is annyi, de annyi törékeny holmi van. Az emberek olyan könnyen összetörnek, mint ahogy az álmok és szívek is. Lovecraft világával. Ha olyan történetet írok, ami kombinálja mindkettőt, akkor azt valahogy úgy kell csinálnom, mély visszér közben hű maradjak mind Lovecrafthoz, mind Sir Arthur Conan Doyle-hoz.

Gyerekkoromban imádtam Philip José Farmer Wold Newton-történeteit, amelyekben mások történeteiből kölcsönzött szereplők alkottak koherens világot, és roppantul élveztem, amikor Kim Newman és Alan Moore barátaim felépítették saját Wold Newton-féle világukat az Anno Dracula és a The League of Extraordinary Gentlemen formájában. Jó mókának tűnt. Arra gondoltam, valami hasonlót kellene megpróbálnom.

Frissítő Kerek feszes csípő - igazi díszítés lányoknak és nőknek. Néhány tisztességes szex nem csoda: hogyan lehet a csípő szélességét növelni? Ha a figura egyedi tulajdonságai nem igényelnek buja formákat, akkor a megfelelő táplálkozás és speciális edzés segíthet a csípő növelésében. Ezenkívül egy ilyen integrált megközelítés növeli a test hangját és javítja a hangulatot. Program a csípő növelésére A kívánt forma megszerzéséhez szorgalom és rendszeres képzés szükséges.

A történet hozzávalói a fejemben sokkal jobban összeálltak, mint az elején reméltem. Az írás hasonló a főzéshez. Néha a piskóta nem jön fel, akármit csinálsz, máskor viszont sokkal jobb íze lesz, mint álmodtad műtét visszér trombus. Továbbá szerepet játszott abban, hogy a következő évben rejtélyes módon bevettek a Baker Street Irregulars nevezetű híres csapatba.

A novella ötlete pár évvel korábban fogant egy kongresszuson a wisconsini Madisonban, ahol Harlan Ellison megkért, hogy írjunk közösen egy novellát.

Egy díszkötéllel elkerített helyre telepedtünk le, Harlan az írógépével, én a laptopommal. Mielőtt azonban nekiláthattunk volna, Harlannak be kellett fejeznie egy bevezetőt, és amíg ő befejezte a bevezetőjét, én elkezdtem ezt a novellát, amit aztán megmutattam neki. Úgyhogy félretettem, és elkezdtünk egy másikat, amin Harlannal azóta is dolgozunk. Bizarr, de ahányszor összeülünk, a hogyan lehet visszafejteni az ecetet a lábadra mindig rövidül.

Szóval a sztori egy része ott pihent a gépemen. Pár évre rá Petertől meghívást kaptam a Conjuctionsbe. Egy halott hogyan lehet visszafejteni az ecetet a lábadra és egy élőről akartam írni ujjgyakorlat gyanánt egy tervezett gyerekkönyvhöz. Eltartott 4 egy ideig, mire kiókumláltam, merre menjen a történet, és amikor befejeztem, Ray Bradburynek ajánlottam, aki biztosan sokkal jobban megírta volna.

Ilyen keveset egyik autódra sem fogsz soha költeni! Én az O2-re már sokkal többet költöttem mint Te az Astrára. Mondjuk azt, hogy meguntad, és kalandra vágysz?

Én úgy látom, hogy a Kékszakáll történetnél és annak variánsainál gótikusabb történet nincs is, úgyhogy írtam egy Kékszakáll-verset, amely egy szinte üres házban játszódik, ahol akkor éppen laktam. Huszonkét éves voltam, majdnem huszonhárom. Amikor elkészültem, legépeltem és elküldtem két ismerős szerkesztőnek. Az egyik csak rápillantott és fanyalogva közölte, ez nem az ő asztala, és őszintén szólva nem hinné, hogy bárkinek is az asztala, a másik meg elolvasta, együttérzően nézett rám és visszaadta, mondván, azért nem fog soha megjelenni, mert pikáns ostobaság.

Én pedig félretettem és örültem, hogy megkíméltek a nyilvános megszégyenüléstől, attól, hogy még többen olvassák és utálják. A novella így is maradt olvasatlanul vagy húsz évig, dossziéból dobozba, dobozból hordóba került, irodából alagsoron át padlásra vándorolt, és ha véletlen netán gondoltam is rá, akkor mindig hálát adtam az istennek, hogy nem jelent meg. Egy szép nap aztán kértek tőlem egy novellát egy Gothic! Elkezdtem olvasni, és ahogy olvastam, lassan elmosolyodtam. Elég viccesnek találtam, és okosnak is; jó kis történet — az esetlensége egy írótanonc tapasztalatlanságából származott, könnyen lehetett javítani.

Előkaptam a számítógépet, és húsz évvel az első után másodszor is megírtam a történetet, a címet a jelenlegire rövidítettem, majd elküldtem a szerkesztőnek.

Nem igazán tudom, mi ebből a tanulság. Néha az ember nem annak mutat meg egy munkát, akinek kellene, és különben se szerethet mindenki mindent. Néha azért eltűnődöm, mi minden lehet még azokban a dobozokban a padláson. A legtöbb szerzőnek sikerült kielégítőbb történetet írnia, bár az enyémnek meg volt az az előnye, hogy ha nem is kielégítő, de tökéletesen igaz. ZÁRÓRA Michael Chabon szerkesztett egy piócákat tehet a visszérre zsánernovellákból, hogy demonstrálja, milyen jó móka egy-egy történet, valamint hogy pénzt gyűjtsön a Valencia számára, amely segíti a gyerekeket, hogy írni tanuljanak.

Kért tőlem egy novellát, én pedig megkérdeztem, milyen zsáner hiányzik még. Egy M. James-féle kísértettörténetet akart. Több antológia is átvette, és ben elhozta a legjobb novella Locus-díját. A novellában szereplő összes hely valóságos, bár néhány nevet megváltoztattam: például a Diogenész Klub valójában a Trójai Klub volt a Hanway Streeten. Néhány ember és esemény is valóságos, sőt valóságosabb, mint az ember hinné.

Ahogy ezt írom, átfut a fejemen, hogy vajon az a kis színház áll-e még, vagy lerombolták és házakat építettek a helyén, de őszintén szólva valójában nem is akarom tudni.

Nalo Hopkinson barátom Mojo: Conjure Stories antológiájába írtam. Arra emlékszem, hogy lefirkantottam az ötletet meg ecet visszér kezelés első sort, és eltöprengtem: eredeti vagy egy gyerekként olvasott történet rémlik fel?

Valami 6 Frederic Browntól vagy Henry Kuttnertől? Másvalakiének éreztem, túl elegáns, feszes és befejezett ötlet volt, gyanakodtam rá.

Úgy egy évre rá egy repülőgépen unatkozva ráakadtam egy jegyzetre, és mert a magammal hozott magazint kiolvastam, egyszerűen nekiláttam, és be is fejeztem, mire leszálltunk.

Akkor felhívtam egy rakás tudós barátomat és felolvastam nekik, hátha valakinek ismerős, hátha valaki már olvasta. Nemet mondtak. Általában azért írok novellát, mert valaki megkér rá, s most először volt egy novellám, amit senki nem várt. Sokat írok repülőgépen. Amikor elkezdtem írni az Amerikai isteneket, írtam egy novellát egy gépen New Yorkba tartva, amiről biztos voltam, hogy valahol a könyvbe szőve végzi, de végül nem találtam neki helyet sehol a könyvben.

Amikor a könyv elkészült, a novellából képeslapot csináltam, és elfelejtettem.

NoraRoberts-HalalosHalatlansag.pdf

Pár évvel később a Hill House Press, akik korlátozott példányszámban, rendkívül szép kivitelben adják ki a könyveimet, elküldte az előfizetőinek mint saját karácsonyi képeslapját. Címe nem volt. Nem igaz? Az ember úgy beszél egy történetről magának vagy a világnak, hogy elmeséli. Ez egyensúlyozás és álom.

Minél pontosabb a térkép, annál jobban hasonlít a területre. A legpontosabb térkép maga a terület, így egyszerre tökéletesen pontos és teljességgel használhatatlan. A mese s térkép, ami pedig a terület. Ezt ne feledd. Felépíttette Kína miniatűr mását egy szigeten, amit nagy költségen és mellesleg számos emberélet árán készíttetett mivel a víz mély és hideg volt egy tavon, a királyi birtokon. Ezen a szigeten minden vakondtúrás egy hegy volt, és minden csermely folyam. Teljes fél órába telt a császárnak körbejárni a sziget partját.

Minden hajnalban még pirkadat előtt száz ember átgázolt-úszott a szigetre, és gondosan megjavította a tájnak azt a részét, amit netán megrongált az időjárás, a vad madarak vagy maga a tó; és átalakították vagy eltávolították a birodalmi földek azon részeit, amelyeket a valóságban ragadtak el áradások, földrengések vagy földcsuszamlások, hogy jobban hasonlítson a való világra. A császárt ez egy évig ki is elégítette, mígnem bensőjében egyre nőtt az elégedetlenség a szigettel kapcsolatban, és elalvás előtt elkezdett tervezni egy másik térképet, birodalmának egy a százhoz arányú modelljét.

Minden ház és épület, minden fa, domb és állat reprodukálva lesz eredeti nagyságának századrészében. Több ember kellett volna, mint amennyit az elme elképzel: térképeket készíteni és méréseket végezni, földmérők, népszámlálók, festők; modellkészítők, fazekasok, ácsok és kézművesek. Hatszáz hivatásos álmodó kellett volna, hogy feltárják a dolgok természetét a fák gyökerei alatt, a legmélyebb hegyi barlangokban és a tengerek mélyén, hiszen ahhoz, hogy a térkép érjen valamit, tartalmaznia kellett nemcsak a látható, de a láthatatlan birodalmat is.

Ez volt hát a császár terve. Az a miniszter, aki a jobb kezének számított, próbálta is lebeszélni egyik este, ahogy a palota kertjében sétáltak a hatalmas, arany hold alatt. Sápadt ponty törte át a víz felszínét, szétszakítva az aranyló hold tükörképét száz táncoló darabkára, melyek mind egy-egy parányi holddá kerekedtek, aztán ezek a holdak összeolvadtak egy visszatükrözött fénykörré, mely aranyszínben lógott az éji ég színű vízben, oly gazdag bíborszínben, amit sosem lehet feketének nézni.

A császárok és királyok akkor a legveszélyesebbek, amikor a legjámborabbak. A térkép létrehozása kiapasztja a birodalmi kincstárat. Kiürítesz városokat és falvakat, fenség, hogy meglegyen az a föld, amire a térképet alapozod. Olyan szegény országot hagysz magad után, hogy utódaid kormányozni sem tudják.

Élesben fáj, mint a kígyó foga, Hálátlannak tudni gyermekét. Robb Első fejezet Halálosan belefáradt a vitába. Szitkozódás és panaszkodás, szitkozódás és panaszkodás, és zsörtölődés, zsörtölődés, zsörtölődés mindig, amikor csak kinyitotta a száját Legszívesebben befogta volna helyette.

Tanácsadódként a kötelességemet mulasztanám el, ha nem próbálnálak lebeszélni. De ha hallgatnék rád, és elfelejteném, beteljesítetlenül hagynám a térképvilágomat, akkor az kísértené a világomat és az elmémet, elrontaná az étel ízét a nyelvemen, és a bor aromáját a számban.

És ekkor elhallgatott. Messze a kertben egy fülemüle dalát hallotta. A miniszter mélyen meghajolt a holdfényben, és tiszteletteljesen több lépésre lemaradva, mélyen gondolataiba merülve sétált vissza a Császári Palotába a császár mögött.

A feljegyzések szerint hogyan lehet visszafejteni az ecetet a lábadra császárt álmában érte a halál, ami igaz is — habár hozzátehetnénk, hogy a halálnak segítője is akadt; és hogy a legidősebb fiát, aki utána következett a trónon, nemigen érdekelték sem a térképek, sem a térképkészítés.

Elcsipegették a kis hegyeket, hogy megépítsék a fészküket, a sziget partjait a víz mosta el, majd idővel teljesen elfelejtették, csak a tó maradt. A térkép eltűnt, a térképkészítő is, de a föld tovább élt.

Warren nagyszerű munkát végzett, én azonban nem voltam elégedett a sztorival, és azon törtem a fejem, mitől lett a magát Smithnek nevező férfi az, aki. Aztán Al Sarrantonio kért tőlem egy novellát a című antológiájába, és úgy gondoltam, érdekes lenne újra meglátogatni Smith-t és Alice urat meg az ő történetüket.

Ebben a kötetben egyébként egy másik történetben is szerepelnek. Azt hiszem, még van elmesélendő történet a kellemetlen Smithről, különösen arról, amikor Alice úrral elválnak az útjaik.

Nem jutott eszembe semmi, hát helyette elmeséltem, mi történt Miss Finchcsel. Cindy Sherman és a dalok hatására Tori minden dalhoz külön egyéniséget talált ki, és én mindegyiknek írtam egy történetet.

Kötetben nem jelent meg, csak a turnékönyvben, és sorok elszórva a CD füzetkéjében. Volt egy könyv Strange Attractions címmel, amelynek alapjául Lisa egyik óriáskereke szolgált, és jó pár remek író történeteket írt az óriáskeréken utazóknak. Engem felkértek, hogy a jegyszedőről, egy vigyorgó bohócról írjak. Hát írtam. Általában a történetek nem írják meg magukat, de ennél csak arra emlékszem, hogy kitalálom az első sort. Utána mintha tollba mondták volna azt, ahogy Harlekin vígan áttáncolta-botladozta a Valentin-napot.

Imádta Columbinet, szerelmével üldözte minden előadásban, s közben olyan tipikus alakokkal 9 akadt össze, mint az orvos meg a bohóc, és átalakított mindenkit, akivel csak találkozott. Vagyis nem, az ő verziója egy öregasszonyról és három medvéről szól.

Neil Gaiman Törékeny holmik

A történet menete ugyanaz volt, de az emberek megérezték, hogy jobb lenne, ha egy fiatal lányról szólna, nem pedig egy öregasszonyról, és amikor ők mesélték, a lányt tették bele.

A tündérmesék persze ragályosak. Az ember elkaphatja őket, megfertőzhetik. Ez az a valuta, amit megosztunk azokkal, akik azelőtt járták a világot, hogy mi egyáltalán megérkeztünk. Amikor a gyerekeimnek mesélek olyan meséket, amiket én is a szüleimtől és nagyszüleimtől hallottam, olyan érzésem támadt, hogy része vagyok valami különlegesnek, része magának az élet végtelen folyamának.

Hogyan lehet növelni a csípőt és szélesíteni otthon

Maddy lányom, aki kétéves volt, amikor ezt írtam neki, ma már tizenegy, és noha még most is osztozunk történeteken, immár tévében vagy filmen. Ugyanazokat a könyveket olvassuk, és beszélünk róluk, de már nem olvasom fel neki, és még az is hitvány pótléka volt a fejből kitalált történeteknek.

Hiszem, hogy tartozunk egymásnak azzal, hogy meséljünk. Ez annyira hitvallás, amennyire nekem volt, van vagy valaha lesz olyanom. SUSAN PROBLÉMÁJA Az orvos, akit a hotel felhívott nekem, azt mondta, azért fáj a nyakam annyira, azért hányok, vergődöm a fájdalomtól és vagyok kába, mert elkaptam az influenzát, és elkezdett fájdalomcsillapítókat és izomlazítókat sorolni, amikről úgy gondolta, helyre hoznak.

A listáról vettem egy fájdalomcsillapítót, visszatántorogtam a hotelbe, ahol egyszerűen kinyúltam, nem bírtam mozogni, gondolkodni, akár a fejemet egyenesen tartani. A harmadik napon felhívott a saját orvosom otthonról, mert riasztotta az asszisztensem, Lorraine. Hónapok teltek visszér lábgörcs tabletták, mire tudtam annyira tisztán gondolkodni, hogy írhassak, és ez a novella volt az első kísérletem.

Mintha újra meg kellett volna tanulnom járni. Al Sarrantonio fantasy antológiájába, a Flightsba került.

Gyerekkoromban én is százszor végigolvastam a Narnia-könyveket, aztán felnőttként még kétszer a gyerekeimnek. Annyi minden van bennük, amit szeretek, de mindannyiszor igen problematikusnak és mélyen irritálónak érzem Susan eltüntetését. Azt hiszem, olyasmit akartam írni, ami ugyanilyen problémás és ugyanannyira irritáló, ha más szempontból is, és mindeközben a gyermekirodalom elképesztő erejéről is akartam beszélni. Végül csak tettem bele verset is, leginkább mert ezt annyira szeretem.