Hogyan kell kezelni a visszerek a lábakat, Betegségek A-tól Z-ig | TermészetGyógyász Magazin


Hirdetés Kitágult vénák a melegben A visszeres panaszok jellemzően nyáron nagyobb mértéket öltenek, hiszen a hőség miatt az erek még inkább kitágulnak, a keringés lelassul és pangás következik be.

A visszérbetegség a vénák közti kötőszövet gyengesége miatt alakul ki, mely lehet örökletes is, ugyanakkor vannak hajlamosító tényezők is, mint például az álló foglalkozás, vagy a már kialakult szív- és érrendszeri betegség. Sokáig nem okoz panaszt, idővel azonban egyre több tünet jelenik meg.

Ez az időszak még azokat is gyakran megvisel, akiknek a többi évszakban egyáltalán nincsenek tüneteik. Ugyanis a kánikulában fokozódik a fájdalom, a nehézláb-érzés, a feszülés, valamint a végtagok még jobban bedagadnak.

A kellemetlen tüneteket enyhíti a mozgás, a lábak hideg-meleg vizes leöblítése, azok felpolcolása, valamint a kompressziós harisnya viselése.

visszér licsi

Fontos, hogy az illető ne napozzon, továbbá kerülje a meleg termálvizet! Az állapot egyik szövődménye a visszérgyulladásmely éles fájdalommal, az adott ér feletti elszíneződéssel, a bőr meleg tapintásával, nyomásérzékenységgel és kitapintható csomóval jár.

Hátterében a vénafal károsodása áll, ami nyáron fokozottabb rizikót jelent.

visszér egy fiatal srácnál

Honnan tudom, hogy a fájdalmat nem trombózis okozza? A mélyvénás trombózis főbb jelei az adott végtag dagadása, livid elszíneződése, fájdalma, mely mozgás hatására fokozódik ekkor tilos is mozogni, mivel a vérrög leszakadhat és a véráramba kerülhet.

Sajnos igen könnyű összekeverni a visszeres okozta panaszokkal, főleg a felületi visszérgyulladással, ezért a szakember óva int mindenkit az öndiagnosztizálástól. Vannak ugyan a fájdalomban fokozatbeli különbségek, de ezek egyéni átélése nagyon különböző lehet: van, aki nagyon fájdalom érzékeny, de többen vannak olyanok is, akik kihordanak lábon egy mélyvénás trombózist.

visszér teljes lábakon

Gyulladás esetén egyéb komolyabb rizikófaktor nélkül elég gyulladáscsökkentők alkalmazása, ám ha vérrögök alakultak ki, akkor mihamarabb alvadásgátló terápia szükséges" - figyelmeztet prof.

Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája, aki hozzátette, hogy bár a felületes vénatágulatok kezelése is lehetséges nem-receptköteles gyógyszerekkel, borogatással, de ha órákon belül nem mérséklődnek a panaszok, ajánlatosabb szakemberhez fordulni.

orvosság visszér phlebodia

A felületi visszérgyulladás akár trombózist is okozhat A szakértő továbbá felhívja a figyelmet arra is, hogy a felületi visszérgyulladásra azért sem szabad legyinteni, mert akár mélyvénás trombózist is eredményezhet, ugyanis a probléma átterjedhet a mélyen fekvő vénákra is és vérrögök alakulhatnak ki. Erre akkor még nagyobb az esély, ha az illetőnek egyéb rizikófaktorai is vannak a trombózisra pl.

A vastagbére ható. A láb varikozust kezelik-e A láb varikozust kezelik-e A varikózus fekélyek a lábak kezelésére otthon nyomás miatt hogy betegük Függetlenül attól, hogy a varikózus vénákat kórházakban kezelik-e vagy sem. A varikózus vénák, a belek és a nyelőcső Azt kell és kezelni Visszértágulatok hogyan.