Hogyan kell éhen halni a visszérben. Még ajánljuk

Én sem mehetek el innen sehová!

Sehova se mehetek el innen. Bár nekem van útlevelem és képzeletem és magányom tele keserű vággyal, akár a tied volt.

• Leírás és Paraméterek Éhségcsökkentő, teltség érzetet keltő, vízoldékony rost kapszula.
• Ha a baba folyton bömböl Mi segíthet az ordító csecsemők szüleinek?
• 25 Best Fügék images | Gyógynövények, Kertészkedés a lakásban, Gyógyfüvek

Van útlevelem, nincs pénzem, hát hova is mennék? A Földgolyó hosszúsági és szélességi fokaiból font rácsgömbjének melyik kockájába mennék? Gyalog, akár Kassák Lajos, akár a valcolók, az iparos-vándorlegények, akár a tanulni-vágyó középkoriak. Ó, ez a Földet mértani képzelettel beszövő égöv-vonal-gömbrács, akár egy finom spárgaháló, láthatatlan gömb- feszülés zöld alma körül s a Kozmosz kisujjára akasztva leng, köröz a földrajzfény-puttonyocska, zöldkék tömegével szinte súlytalanúl.

Se futni, se szökni, se menekülni nem volt soha vágyam és kedvem és most sincs kedvem és vágyam, se indulatom kiszökni ebből a picike, földszintes országból.

Kedves Gábor! Az alábbi levelet kb. Újabb sikertörténettel szeretnék dicsekedni. Édesanyám 86 éves, kb.

Sokszor kimegyek hozzád a Kerepesi Temetőbe, leülök sírod fehér keretlapjára a Kerepesi Temetőben, sírodon Somogyi Árpád nagysubás, nagykalapos, nagy birkakampó-botos fehér kőpásztora ül, a kő-őrzés, a hatalmas kőcsizmás, Szaturnusz kő-kalapos fehér kőboglya-ember, kő-ujjai a pásztorboton, mint egy csokor albínó gyík, ott ül a gulya-őrző magány, mint egy behavazott kő-szemű szalmakazal s leszólok hozzád a földbe: hej, Péter, Péter, most csontváz vagy, Péter, Péter, pedig te a kőszikla voltál, szólok hozzád, mint az a halandóság- árny újszövetségbeli, akinek teste fény-örök világosság, húsa fénysűrűsödés- viaszanyag, hej, Péter, Péter, te kőszikla voltál s most csontod a földben, te kőszikla-jövő-alap, mi lett belőled Péter, Péter?

Ó, Péter, Péter! Mégsem megyek el innen s a mindenség-tömlőállatban a vérem. Amíg szívemről telten lehull s én is lehullok a létezés-ágról, akár az öreg gyümölcs. Darázs-fúrta körte, barna májfoltokkal és pépes lila likacsokkal halál-aszalék bőrömön. Se tenger, se óceán, se havasok, se Galapagos-ősvilágok! Mégsem megyek sehova innen! Mégsem megyek! Mert nekem ez a föld, ez a földszintes kicsike ország a hazám!

Ez a fű, ez a lepke, ez a darázs, ez az érhárfás falevél, ez a szalmaszöcske-nyár, ez a sáskazöld imádkozó-tavasz, ez a ködfürtös ősz a nehéz puttonyokban, ez a sár-tél, hó-tél, jég-tél, a nádas-rács szem-cella jegén cikkanva csúszkáló róka, ez a varjú-séta kalapos király nagycsőrű szikrázó istentelenség, ez a fölolvadt tavak kásája jégben tátogó halzománc-kocsonyavödör, ez a bodzavirágzás kristálycukor- palacsintája fehér kürtöcske-tolongás varázskorong, hisz ők az én nyelvem és bizalmam.

Meg a temetők. A temetők! Ők az én nyelvem és világom. A orvosság visszér phlebodia gyermekkorom és ifjúságom.

15 százalékos folyadékvesztés már halálos mennyiség

Ahogy az ecetfa, bodzafa az elhagyott, rozsdás vaslándzsa-négyzetekkel körülszögezett sírokból kinő s lila kardokkal, lila fürt-tányér gyümölcs-csomagokkal dagadtan és laza-emelet hajlás-lapokkal fölfelé és oldalt szorongva, görcsösen, ziláltan és szikáran széttenyészik: úgy belőlem a szálkás és mirigyes idő erjed, halottak nedvével és szutykával keringve edény-rendszeremben.

Mert ők is az én nyelvem: a halottak. Ó, ez a nyelv! Ez a nyelv az én hazám. Ez a nyelv az itt-létezőkből és a már itt-se-létezőkből szőtte belém forró hajszáledény-vérrendszerét, ez az itt-lét szivárgott nyelvvé létezésem egyre- vastagodó a lábak visszérfeleslege túlsúlyos, fénygyűjtő szerves lombjaimban, ez az élő embervilág s a csontvázak, korhadó, olvadó talaj-mélye világ: csontvázak szálkás csontszálai és szakállas csonthólyagai, a szemgödrökbe olvadt enyv-pénzeken a pillaszőrök hajszálfésűivel, mint a learatott sárga búza, földalatti aratás bomlott hullám-halmazai s a szétmállt koponyák, mint a lombfűrésszel sarló- kanyarban szétvágott furnir-lemezek, halottak földje, földalatti levágott búzatenger s a rothadó arcok vértócsái a zöld szárpamut metszett pipacsok s föltolják a halál-dióhéj szemburkokat a kidagadó szemek, az új halottak szemei, mint a búzavirág, kéken.

Kék csipkesűrűség hernyókoszorú-kövéren. Ez a nyelv íródott belém, mint a vers a papírra. Ez a nyelv sejtjeim burka, molekuláimban az atom-mozgás dörejcsöndje rezzenő szilárd kötés a híg anyagban, mámor-világ és használt természet, csönd ami nincs, zaj, ami csönd.

Ez a nyelv totyogásom és gügyögésem első hang-lángja, gyermekkorom sűrű páfránya s ifjú lángolásom tűz-erekből szövött szárnya, ez a roppant barlangban tenyésző gyöngyöző árva gyönyörű virágoskert, óriás szőlőkacsok zöld lengése boldog bajusz-szál, ez a gyémánt-sír, vérző és vérerekkel benőtt kristálykoporsó, ha pillaszőröddel megkarcolod: vérzik, mintha borotvakés megcsúszik arcodon s éle bőröd fekete szőrpontjai közt a felső rétegbe vág.

Ez a nyelv!

Ez a rendezett cifra temető! Én nem megyek el innen sehova. Minek is mennék? Mindenütt föld a föld, mindenütt víz a víz, mindenütt tűz a tűz, mindenütt villám a villám, mindenütt ég az ég, mindenütt csillag a csillag. Nekem van útlevelem és mégse megyek el innen. Nem megyek el innen. Pedig mennyit jöttem-mentem a világban, Finnországban és Indiában, Izraelben és Amerikában, Svédországban és Angliában, Spanyolországban és Macedóniában és hol még!

Ez a nyelv hajszolta létté általam a megismerhető és mégis megismerhetetlen valóságból a világot, vagy nincs is valóság, csak képzeljük a világot, mondják némely fizikusok!

Mi segíthet az ordító csecsemők szüleinek?

Mert hiszen az agy lát, a szem, ez a bonyolúlt kocsonya-golyószerkezet csak fényt-közvetítő magány, fény nélkül vak fény-gép, amiben az éjszaka sötétje, ha nincs a fény világossága boldogító fény, tűz, tűz, fény, a megvilágosító szent anyag! Hát hová mennék önmagamból, hova szaladnék szigoromból és nyomoromból? Én itt maradok, bárhol temetnek is el végül! Sírom ez a nyelv lesz.

Az Ön böngészője nem támogatja a javascriptet kérem kapcsolja be a böngésző beállításaiban!

Sírgödröm, koporsóm, sírföldem, temetőm! Ez az elevenekből és holtakból csoda-tenyészet, ez az irgalmatlan magasság és mélység, ez az állat-virágzással benőtt óceán, ez a fénylő és fénytelen, megszülető és ős-ős-ős idő-mögötti égitestekkel, fényfátyol-terekkel burjánzó, nekünk-néma, fénnyel és hallgatással beszélő telt kozmosz-üresség! Csak egyszerűen, mint a hold. Mint az az Isten-kölcsönfény szikla-csöpp az űrben. Mint a sárga mámorból gyúrt halálgolyó!

Áll a kristálytest emberalak, ikrás mézből fény-befelé-tágulat, bronz-krizantém szakállú emberfény szivárvány-alak, az irizáló aranysalak-lényámulat, akit a hívők Istennek mondanak, vagyis a magánynak, Isten fiának és jobb vállán, akár egy különös űr-szerkezet: tízezer kubik-talicska és bal vállán tízezer öreg kapa és tízezer sarló és tízezer óriás fagereblye, amelyek, mint az óriás-rovarok nyeles fésűcsápjai és hátára visszér az almaecet előtt és után, mint stráfszekérre óriás száraz szénaboglya, szalmaboglya cső-szövedékvár: tízezer kasza és tízezer fenőtok, fenőkő-hal, él-sásozó kalapács és kicsi vasgomba-üllő és tízezer kubikásó és kubiklapát és óriás zöld szemeiből patakzik a vér, mint amikor a lányok menstruálnak.

Ó, a Szem havi tisztulása! És ez a vér a bánat és ez a vér a magány s már hanyatt horkol a szalmán körülötted a csontvázig-száradt, csontokig-fáradt nem-Bábel-tornya-nép, ez az egy-nyelvű nép, horkol, fúj, szuszog, nyög, nyögdicsél, nyálzik, liheg és nyála kicsorog szája-szélén és csillogás-visszérgyökérrel az alsó állkapcson átszivárogva a nyakra csorog, mint Arany János époszában, a Toldi diadal-megalázáslángban és fujtat, mint kémény üresség-dobozcsövén befúj a szél, a szél, a szél, a vadvihar-borzongás őrült nyári szél.

És hörögnek akár egy akolnyi szülés-sikoly telep-végtelen csillag. És csak néz és áll mezitláb, ahogy a láng áll kristályba szilárdúlva, mint a citromkristály, a citrit sárga anyagtűz-állománya, ahogy a kősziklát nézi a Vénusz-csillag az éjszakában és csak áll mezitláb, mint napfényen függő függőleges szitakötő, óriás szivárványparázs szem-sajtokkal, a négy hártyaláng-szárnyú ragadozó zománc-kereszt, áll a fénytudat varázs-görnyedés a hátára, tarkójára, vállaira pakolt, lényére tornyozott munkaszerszám-kozmoszsúllyal, a megszerkesztett izzadtság-tudománnyal, mint aki a kozmosz-tágulás csillag-idő terebély- gömbjét cipeli, viseli a súlyösszeg irgalom-diadalmat, mint meseóriás, hogyan kell éhen halni a visszérben hegyeket visz, mint akinek hátán egyszerű munkagépekből és munka-eszközökből világűrnyi kezdetleges bonyolúlt gépszerkezet, dolog-tartomány-összeg.

2020. év 2. negyedév kérdései

És te csak nézed őket, a horkolva hanyatt heverőket, a szétvetett karokkal, lábakkal ájulat-pihenőket, a hörgő nyál-kutakat, az emlős szeplőtelen eszméletlen csillagokat, az orrlikakból fehér gőz-csapokat fújókat, a szuszogás levegő-dugattyúit az orrcsövekben, a nyitott-szemű eleven holtakat a szalma- ravatalon, a szalma-ravatal barna zománc-földrengés repedés-legyező arcú ruhatest eleven halottait.

És ő téged néz, virrasztó bajszos szikla, Péter, Péter, Veres Péter, s kezei ízelt, lassú, szögletes gépmanipulátor-kéz mozgású fény-gallyak, sugárzó örökös ágak.

S fölötte a virágpor holdpénz, nemzés-mirigy. És te csak nézel bajszosan és szárazan motyogsz, szem-árny embersugár, egy-nyelvű csillag, magyarúl. És kint, a horkoló pajta-istálló, az ájultan szinesen és nem-szinesen, régi mozivetítés feketén, pepita-morzsazizegés szürkén álmodó, vagy álomtalanúl cetfújás-szuszogó fészer-nép előtt a csillagos fekete tarlón áll ez az ember-alakú fénytitok és mögötte, mint a fény árnya feketeség, test-tömb árnya sűrű mennyiség a titán fény-gyűjtemény angyal áll, az árnytalan árny, amely mint a csillagos ég.

Mint a csillagos ég, amelynek ritkasága is fény-hevesség és sűrűje a látható és láthatatlan feketeség. Hogyan kell éhen halni a visszérben van-anyag, de nem látható s az átlátszó anyag, ami akár a nézés láthatatlansága.

És te nézed Péter, Péter, Veres Péter a tücsökszó-dalszőnyeg éji tarlón álló fénykristály tömény tűz-alakot s a fénykristály tömény tűz-alak óriás isten-árnyát, az Árny-Angyal sík-test vízszintesét, amely nagyobb, mint egy pálmafás, dzsungel-bozót kicsi óceán-sziget, körötte a tücsökzene-csönd aranylegyezője szélesen kinyitva, hiszen a holdfény a földre terül, mint sárga halotti lepedő.

És én szárazon nézlek, mint a megérett búzakalász, ezer szemmel nézlek, mint a száraz csonteres kukoricalevél hónalja alól a kukoricacső és nézés-fürtöm, mint a földből-kihúzott krumplibokor barnabőrű, földmorzsás fürtje, mirigy-lombja és befelé sírok és torkomba folynak könnyeim.

Ó, Péter, Péter, Veres Péter, te a kőszikla voltál és most néma, sárga csont, hangtalan csontváz vagy a sárga kő alatt!

Felejtsd el a szénhidrátot: Karfiolfalatka az új diétás csodanasi Ez a ropogós finomság tökéletes csemege, ha egészséges, szénhidráttól mentes nassolásra vágysz. They produce delicious fruit and are one of the most attractive trees you can place in your garden. Az orchidea számos faja megtalálható a vadonban, azonban nagyon kevés virág képes a lakásban is alkalmazkodni. Most mutatok pár remek trükköt, amik segítenek az orchidea gondozásában. Hogyan és mikor metsszük meg a kerti málnát?

Én sem megyek el innen sehová, bár van útlevelem, útlevélnél bizonyosabb és hűségesebb igazolványom: kiváncsiságom és mindent-tudni-akarásom és mindent-látni-akarásom. Megkövesedett, összetört hárfa vagy a föld alatt a földben, hajszálgyökerekkel és földmélyben tekeredő, szitásan csavarodó ravasz és nedv-mohó, hulla-ismerő, hulla-tudó fagyökerekkel, lila szíjakkal és kígyószerű bőrgyökerekkel benőve, mintha a csontkoponyának haja nőne, haja és szakálla, a csontvázkaroknak hónaljszőre.

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Magány-helyem hője, irgalma és tetője ez a földszintes kicsi ország. Ó, Péter, Péter, Veres Péter! Én e földszintes kicsi ország más vidékén nőttem föl, mint te, Péter, Péter, Veres Péter, aki kőszikla voltál és csontváz maradtál; én is kapálás-napszámban, aratás-napszámban, uradalmi napszámban háborús borsóföld- fölgöngyölőként, száraz növényi szögesdrót-hengerekké tekercseltük a hadsereg- borsót!

Ó, kecske, öreg geda, szegénységünk Gyönyörök Kertje Bosch, hova lettél?

“A hülye magyarok nem értik, hogy éhen fogunk halni”

Az édes, édes tejecske, amit apám undorodva kiköpött, mintha epét és ecetet szívna izsópon fölnyújtott szivacsból! Anyám piros zománclábosba fejte a tejet s néha lenyalta tejhabos ujjait, a kecske a zöld bogáncsbokrot zabálta s lila és zöld hogyan kell éhen halni a visszérben bogáncsok ragadtak kozmikus szakállába, hosszú, keskeny, koszsárga perzsa-arcú fejére, keskeny fekete orrlikai fölé: kicsi púpok, kicsi orrlik-szarvak, apró lila törpék, apró zöld erdei manók, a mohóság-ragacsszőr-rügyei, öregség-bimbók, az arc tyúkszemei!

S hátul, a rövid farok alatt mint hosszú fekete ladik a nyílás, amiben véres halak nyálasan vonaglanak! Te tudtad Péter, ha más-más téridő rémtörténete is, sose ugyanaz a más és sose más az ugyanaz!

S a kiflialakú gyűrűsor tömlőállat szájfeje, mint piros cérnaküllőkből drótkarikára feszült piros cérnagomb, cérnapillákból szőtt köldökös pici, sűrű őszirózsa, lila cérnapénz amiből spriccel a vér!

Daganatos megbetegedések

És őt is láttam! Hogy szárazon hörögve meg ne dögöljön s legyen könnyű rácspálca-gömb, mint a kiszáradt, törékeny, árva láncfűpehelygolyó! Ó, Péter, Péter, Veres Péter, aki a kőszikla voltál, már csontváz vagy a földben, eldőlve fekszel a földben, mint tengerfenéken a sárkönny sárga mocsáron az elsűllyedt vitorláshajó és benőtt a mélyvilág, benőtt az alvilág, mint vitorláshajó- váztörtet a kagyló-tömeg, korallszög-lapálykorona, állatvirág, rajtad az öreg türelem, mint a szerelem és a nem-szerelem, pedig van még megbotozás, kézfej-levágás és mindenféle más büntetés, benőtt a föld-alatt, mint a vitorlarudakat, vitorla- vásznakat a moszat, nyálka, zöld csönd-ünnep.

És mint világító csápbojtokkal, fényvödör szájputtonnyal, hosszú rúd-rügy fény-oszlopokkal égve tündöklő kődoboz- rücsökszekrény-hal, teste körül óriás lángszivárványbuborékkal úszik feléd a földben a másik szegény, a másik elárúlt, a másik árva: József Attila koponyája!