A visszér gondolatának ereje. Dobosy Antal: A gondolat teremtő ereje | A Tan Kapuja Buddhista Egyház
Számos bajra javasolt kúráiból kaphatunk ízelítőt Péter Máriától, azaz Imelda nővértől. Imelda nővér Németországban tanulta ki a gyógyítás ezen válfaját, jelezve: egyik nővértársuk Kneipp tanítványa volt.
A pozitív gondolat ereje avagy a tudatosság szerepe
Nem a sokat igyunk, jobban leszünk technikáról van szó — mint kiderült, a sok helyett inkább a keveset és gyakran módszerét ajánlja —, hanem a víz hőmérsékletével, borogatással, leöntéssel, fürdővel segíti a test ellenállóbbá tételét, akár olyan bajok gyógyítását is, mint a székrekedés vagy klimax.
Renoválás a lakóházban Imelda nővér szerint belső iránytűnk jelzi: egészségem megőrzése rajtam is múlik. Érdemes feltenni a kérdést: mit teszek én egészségemért? Erről szól a terápia. Felhívta a figyelmet arra, hogy pontosan be kell tartani a javasolt időt, és nem szabad változtatni a módszeren, mert akár ellenkező hatást is kiválthat.
Az orvosok lemondtak róla Sebastian Kneipp katolikus pap volt Németországban. Már gyerekként lelkipásztor akart lenni, de édesapja a család nehéz anyagi körülményei miatt is ellenezte ezt.
A víz gyógyító ereje: Kneipp-kúrák akár otthon is
Huszonhárom évesen kezdhette el a gimnáziumot, majd került szemináriumba. A a visszér gondolatának ereje munkára fogott, sokat nélkülöző Sebastian szeminaristaként tuberkulózisos lett. Az orvosok lemondtak róla, a szemináriumból hazaküldték, hogy a következő évet úgysem éri meg.
Ekkor került Kneipp kezébe egy as években megjelent, svájci orvos által írt könyv A víz ereje címmel.

Tanulmányozta, majd alkalmazta az abban leírtakat: novemberben alámerült a Duna öt-hat Celsius-fokos vizében, törülközés nélkül vette magára ruháit, és amilyen gyorsan tudott, hazament.
Kitartó munkával azt tapasztalta, megszűntek a vérköpések, köhögések, visszatért az egészsége és szellemi frissessége. Egészség alappilléreken Kneipp felfogásában nem elég pusztán a betegség tüneteit kezelni, a teljes embert kell nézni.

Azt is vallotta, hogy nem kell megvárni a betegség bekövetkezését, lehet edzeni, ellenállóbbá tenni a testet. Egészségünket nem visszaszerezni, hanem megőrizni kell.
Gyakori megbetegedések
Ez a művészet — hangsúlyozta Kneipp, aki terápiáját öt olyan alappillérre helyezte, melyek ha nincsenek összhangban, felüti fejét a betegség. A mértékletességben létezik a rend, minden hiány, illetve túlzás megbetegít. Az alkotás fontos, hiszen az tölti fel életerővel az embert. A harmadik pillér a mozgás. Fontos viszont, hogy a visszér gondolatának ereje olyan teafüveket keverjünk, melyek hasonló hatásúak, és naponta ne igyunk három csészénél többet.
A tiszta vizet a tea sem pótolja. Az ötödik pillér a víz, amelynek helyes használatára fejlesztette ki a nevét viselő kúrát.
Seprűvéna és nagyobb visszerek ellen is van megoldás
Barátkozni a hideg vízzel A víz hőmérsékletében rejlik feloldó, levezető és testedző ereje, gyógyhatását a bőrön keresztül fejti ki, elsődleges cél a jó vérkeringés biztosítása. A vizes terápiákban nagyon fontos, hogy utána ne törölközzek meg, testemről kezemmel lehúzzam a vizet, amennyire tudom, és a többit hagyjam, hogy a szervezetem szárítsa fel. A megmaradó vízréteg vérkeringés-serkentő hatású.
- Hogyan lehet eltávolítani a visszér pigmentációját
- Tabletták a visszér olcsó
Az otthon is alkalmazható módszerek — melyek része a borogatás, göngyölés, pakolás, fürdő, gőzfürdő, leöntés, lemosás — közül hallhattunk arról, hogy ez esetben is óvakodni kell a túlzásoktól. Len vagy kendervászon kendő használata kötelező, melyet akkut torokgyulladásnál hideg vízbe mártva kell a nyakra szorosan rátekerni, és pontosan fél óráig rajta tartani. A hidegvizes kendő ráhelyezését mindig mély kilégzéssel kell párosítani.
Gennyes torokgyulladásnál kakukkfüves vagy zsályateás meleg borogatást kell használni addig, amíg a kendő meleg.
www.nelegybeteg.hu - Zsoldos Bence weblapja
Láz esetén csak akkor alkalmazzunk hideg vizes borogatást, ha elmúlt a hidegrázás. Egyébként hideg borogatást fázó testre vagy hideg lábakra soha nem szabad tenni. Törés, zúzódás, ínszalagnyúlás utókezelésekor, reumás panaszokra az agyag vízzel pépesített felhelyezése, illetve tehéntúró-réteg alkalmazása jelenti a gyorsabb gyógyulást. Érdemes két konyhai papírtörlő közé kenni késfoknyi vastagságban egy réteget, így helyezni a bőrre, fél órát tartva rajta.
Mitôl függ,hogy végeznek e gyógyító kaparást? A szervezet más részein a polypok vérzésre és daganatos elfajulásra hajlamosak, célszerű őket eltávolitani, de ezt nőgyógyászával beszélje meg. Üdvözlettel: dr.
Szénamurvával megtömött zsákocskát is ajánlott készíteni, vízgőz felett jól átmelegíteni. Ez kerülhet hastájékra emésztési panaszok, májproblémák, epegörcsök esetén, de a vállra, nyakra izomlazítóként is alkalmazható ráfeküdve. Egy órát is lehet tartani a fájó testrészen, akkut gyulladásnál viszont nem szabad alkalmazni. Nem kell félni a fehér akác visszér vélemények, aki nincs a hideghez szokva, kezdheti a kúrát 18 fokos vízzel.
A hideg lábfürdőnek nyugtató, levezető hatása van, magas vérnyomás esetén, visszérpanaszokra is hatékony, ugyanakkor jó edzés a lábaknak. Kneipp szerint ha a lábakat jól megeddzük, akkor védve van a szervezetünk. Két tízliteres veder szükséges hozzá, egyik 38—39 fokos meleg, másik jó hideg vízzel félig töltve.
A meleg vízben 5 percig, a hidegben 10 másodpercig húsztól harmincig számolva tartom, majd újra a meleg, végül pedig a hideg víz jön.

Utána érdemes lefeküdni, illetve járkálni, de semmiképp sem üldögélni. Ez alkalmazható, ha hűlés kezdődik, ha egyébként nehezen alszunk el, és akkor is, ha valami minimálisat akarunk tenni egészségünkért.